Hírek

Középiskolások Hete Nyári Tábor 2023 - Elindult a jelentkezés!

2023. május 4, csütörtök

Kedves Érdeklődők!

A nyári táborba beteltek a helyeink, köszönjük a bizalmat!
Akinek nem sikerült a kvótába bekerülnie, nekik tudjuk javasolni az egyik intézetünk (OKIK) által szervezett másik táborunkat: 
https://felvi.aok.pte.hu/hu/hirek/hir/15982 
 

----------------------------------------------------------------

Kedves Középiskolás Diákok!

2023. június 25 - 30. között kerül megrendezésre Karunkon a „Középiskolások Hete” elnevezésű, egyhetes nyári orientációs tábor. Az eseményre 9-13. évfolyamos középiskolás diákokat várunk, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi képzés, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.

Az egyhetes program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a vállalkozó szellemű résztvevőket.

A tábor lezárását követően a hallgatók igény szerint továbbra is tarthatják a kapcsolatot Karunkkal, hallgatói mentoraink révén.  

A táborban való részvétel díja:

  • 40.000 forint a részvételi díj azon résztvevőknek, akik nem igényelnek szállást. Ez esetben a részvételi díj tartalmazza napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), valamint a tábori programokon való részvételt.
  • 63.100 forint a részvételi díj azon résztvevők számára, akik igényelnek szállást és 18 év alattiak. Ez esetben a részvételi díj tartalmazza a napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), a szállást, valamint a tábori programokon való részvételt.
  • 65.100 forint a részvételi díj azon résztvevők számára, akik igényelnek szállást és 18 év felettiek. Ez esetben a részvételi díj tartalmazza a napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), a szállást, az idegenforgalmi adót, valamint a tábori programokon való részvételt.

Szállást azon jelentkezők számára tudunk biztosítani, akik ezt az igényüket a jelentkezési lapon, a jelentkezési határidőig jelzik.

Jelentkezni az alábbi linken található űrlap kitöltésével lehetséges.

Jelentkezési határidő: 2023. június 15.

Tábor helyszíne: PTE ÁOK Elméleti tömb (7624 Pécs, Szigeti út 12.)

A táborba való jelentkezésről a linken található űrlap kitöltése után automatikus válaszlevelet kap minden jelentkező, mely tartalmazza a tábor díjának befizetésére vonatkozó információkat.

Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a jelentkezést akkor tekintjük véglegesnek, amikor a regisztrációs válaszlevélben megadott bankszámlaszámra megtörtént a tábor díjának az átutalása, és az erről szóló bizonylatot a tm@aok.pte.hu e-mail címre elküldte. A részvételi díj befizetésének határideje: 2023. június 16. Mivel a tábor létszámkorlátos, a helyek betöltésének függvényében ez az időpont módosulhat, korábbi is lehet.

Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy a táborban való részvétel lemondása esetén a befizetett részvételi díjat csak betegség esetén tudjuk visszautalni, amennyiben a jelentkező orvosi igazolással azt igazolja.

Megjegyzés: A Középiskolai Partnerprogram keretében Karunk az iskola kijelölt kapcsolattartóinak jelzi a lehetőséget, a megadott keretszámot. Az iskola által számunkra a megjelölt határidőig visszaküldött névsorban szereplő diákok jogosultak a kedvezményes részvételre.

 

SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT!

Ha kérdésed van a táborral kapcsolatban azt a tm@aok.pte.hu e-mail címen vagy a +36 30 143 7035-ös telefonszámon felteheted.

Addig is kövess minket a FacebookonInstán vagy TikTokon hogy minden információról azonnal értesülhess.

Események

A hónap eseményei

2024 december
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5