A PTE híres hallgatói

ÉN is PÉCSETT diplomáztam - sokan mondhatják ezt el magukról hazánk méltán híres személyiségei közül, akik teljesítményükkel, karrierjükkel, példaértékű viselkedésükkel öregbítik Magyarország első egyetemének hírnevét. Szeretnénk közülük néhányat figyelmébe ajánlani, bemutatni. Nem titkolt célunk, hogy tudja: egy sikert garantáló alma mater végzettjeinek tagja lesz.

Az ÉN is Pécsett... kampányt a PTE rektora, Dr. Bódis József professzor úr indította.

"Orvos szerettem volna lenni, a legközelebbi és az egyik legjobb hírű képzés pedig Pécsett volt. A helyismeret teljes hiányára jellemző módon, amikor először beléptem az elméleti tömbbe, bal oldalt is, jobb oldalt is állt egy-egy fehérköpenyes úr. Tudtam, hogy az egyetemen úgy illik köszönni a professzoroknak, hogy tiszteletem, és úgy is köszöntem nekik. Később kiderült, hogy egyikük a portás, a másik az újságos. Minden nap újdonságot hozott, amit szerettem. Már az első félév után megfogalmazódott bennem, hogy úgy kéne tanulnom, hogy itt tudjak maradni. Megfogott a tudományosság, a profizmus, és az emberléptékű város."

 

 

Felkérésünket elfogadta:

 

Debreczeni Mónika birtokigazgató (Vylyan Pincészet):

"A lányomat is a PTE-re írattam be. Természetes volt, hogy támogattam a gyerekemet döntésében, hisz magam is ide jártam. Egyrészt a város gyönyörű, élmény a diákoknak a kulturális pezsgés, másrészt amikor én jártam erre az egyetemre, már akkor is olyan konvertálható tudást kaptam, ami máig is segíti a munkámat. A Közgazdasági karra jártam, angol szakfordító szakot is végeztem. Itthon és külföldön is hasznát vettem az itt szerzett tudásomnak. Emlékszem, milyen volt először besétálni az egyetemre: megilletődöttség, várakozás teli állapot kis félelemmel fűszerezve, az épület jellegzetes illata... Az első félévben az egyetlen UV-m gazdaságtörténelemből volt, bár középiskolában kétszer írtam OKTV-t töriből, mégis, a többiekkel együtt rettegtem ettől a vizsgától. Dr. Oláh Tiborné tanárnőt viszont, aki az angol szakfordító szakon tanított bennünket, és rengeteg óránk volt vele - egyszerűen imádtam. Emlékezetes volt az AIESEC utam is, aminek révén hosszú távú angliai állást kaptam, amelyről így utólag tudom, megváltoztatta az életem... A PTE-n megtanultam, hogy hová nyúljak, ha keresek valamit, és kaptam egy olyan gazdasági látásmódot, ami képessé tesz arra, hogy megálljam a helyem. A KTK Alumni Tanácsának is tagja vagyok, mert úgy gondolom, hogy az egyetem a jövő szakembereinek inkubátora, az egyetem színvonala így a jövőnket határozza meg. Tartozom ennyivel régi alma materemnek."

 

 

Mága Zoltán, hegedűművész:

"Mindig azt mondom, hogy az integráció kulcsa a tanulás. A mai napig képzem magam, hogy utat tudjak mutatni a hátrányos helyzetben élő cigány és nem cigány gyermekeknek. Ha tanul az ember, akkor mindegy, hogy milyen a bőrszíne, származása, identitása, egyforma eséllyel indulhat a világban. Éppen ezért nagyon büszke vagyok arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának a hallgatója vagyok jelenleg is és bátran mondhatom, hogy azért választottam ezt az egyetemet, mert itt vannak a legjobb a tanárok."

 

 

Szentgyörgyi Rómeó - aerobik bajnok:

"Mindkét nagyapám Pécsett végzett, mindketten a jogot. Édesanyám is ide járt, magyar-angol szakos volt, és később olaszból is diplomázott. Kézenfekvő volt, hogy a PTE-re jelentkezem, és kapóra jött az is, hogy előttem indult egyetemi szinten a szak, amire járni szerettem volna. Az aerobikot is az egyetemen ismertem meg: volt egy olyan kurzus, amin minden órán más és más, kevésbé ismert és tradicionális sportot mutattak be, olyasmiket, mint a krikett vagy a squash, és itt találkoztam az aerobikkal, amivel komolyabban kezdtem el foglalkozni.

A tanáraimra mindig felnéztem, olyan tudást kaptam, ami a munkám során egész életemben elkísér, még a mai fiatalokkal is felveszem a versenyt. Ángyán tanár úr anatómia és Lázár tanár úr élettan kurzusainak köszönhetően akár egy vizsgára is be mernék ülni rövid felkészülés után, mert tizenhat év után is emlékszem az izmok, csontok elnevezésére, még latinul is.

Emlékszem a bulikra: volt olyan szakest, ami reggel hatig tartott, és éppenhogy elértük a reggeli vonatot Pestre, úgy mentünk edzésére. Akkoriban a Nevkóban, a Dozsóban (ma a Zsolnay Negyedben a Bóbita Bábszínház van a helyén) és Pécs keleti részén, az Acapulcóban voltak a nagy bulik, na meg ott volt a heti TK-buli.

A társaságot is szerettem, de harmadik után már egyre kevesebb időt tölthettem az egyetemen. Az egyik tanárom, amikor egy verseny miatt nem tudtam diszkoszvetésből felkészülni, külön eljött hozzám, így segített, hogy meg tudjam dobni a szintet. Kaptam segítséget, anyagi és erkölcsi támogatást is a PTE-n, velünk örültek a sikereinknek, de a tanáraim szerencsére nem voltak elnézőbbek velem, ennek meg is lett az eredménye.

Nagy barátságok szövődtek az egyetemi éveim alatt, és vannak, akikkel tartom is a kapcsolatot, sőt, akár nagyobb fittnesz rendezvényekre is eljönnek. Az egyetem mellett a város vonzereje felülmúlhatatlan. Tíz éve Pesten élek, de pár hetente hazamegyek a családomhoz. Otthon is szívesen mozgok, legtöbbször futok a Mecsekben."

 

 

Zsolnay Gyöngyi, 110-szeres válogatott kosárlabdázó:

„Élsportolói karrierem mellett számomra mindig is nagyon fontos volt a pályán kívüli élet. Az, hogy Pécsre költöztem, tudatos - és utólag is úgy gondolom - remek döntés volt, hiszen Európa meghatározó együttesében, a PVSK-ban kosárlabdázhattam, csapattársaimmal zsúfolásig telt lelátók előtt, szurkolók ezreinek okozhattunk örömöt, a világ legjobbjai ellen léphettem pályára, emellett pedig egy kiváló egyetem tanulója lehettem. Külön kiemelném, hogy az egyetem messzemenőkig támogatta élsportolói karrieremet, hiszen tudták, hogy alkalmanként nem azért hiányzom az órákról, mert nincs kedvem iskolába járni, hanem azért, mert például EuroLiga mérkőzésen vagyok vagy a válogatottban játszom. Kifejezetten megható volt látni, érezni, ahogy egyetemista társaim, tanáraim ott szurkolnak a lelátón, öröm volt számukra örömöt szerezni.

A meccsek és az iskola mellett magával ragadott Pécs semmivel össze nem hasonlítható hangulata, pezsgő élete, kulturális sokszínűsége.

Iskolai emlékeim közül nehéz kiemelni egyetlen eseményt vagy személyt. Mégis, mostanában gyakran jut eszembe szeretett tanárom, a híresen szigorú Ángyán tanár úr. Arról, hogy igazságossága mellett mennyit követel, mennyire szigorú, legendák keringtek az egyetemen. Olyannyira, hogy voltak csoporttársaim, akik már a kitűzött vizsga előtt egy nappal elmentek az orvosira és ott is aludtak, csak hogy másnap minél korábban vizsgázhassanak, ugyanis a diákok közti szóbeszéd úgy tartotta, hogy a tanár úr kora reggel megengedőbb, mint később.

Hogy sporthasonlattal éljek, korábban futottam nála egy rosszabb évet, mert a PVSK-s és válogatott meccsek, a rengeteg utazás és az emiatt kialakult iskolai hiányzások miatt nagy nehézségek árán tudtam csak rendesen felkészülni egy-egy vizsgára.

Viszont a következő évben megfogadtam, hogy csak azért is megmutatom, hogy egy válogatott élsportoló is tud maximálisan teljesíteni az egyetemen. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de nem adtam fel és tényleg mindent beleadtam. Amikor aztán ötösre vizsgáztam, Ángyán tanár úr annyit mondott: „Büszkék lehetünk egymásra!"  Ez a mondata örökké elkísér, és erőt is ad még ma is, amikor egyszerre több fronton is kell helyt állnom, csak most már nem diákként, hanem édesanyaként, feleségként, edzőként.

Szeretettel gondolok azokra az időkre. Csoporttársaim egy része a baranyai megyeszékhelyen maradt, párom és családja is odavalósi. Ezer szállal kötődöm a városhoz, és mindig is szívesen fogok visszagondolni a csodálatos egyetemi évekre is... „

 

Dr. Helyes Zsuzsanna kutatóorvos:

„Igazi tüke pécsi vagyok, a szüleim még mindig abban a házban élnek, amelyben a gyerekkoromat töltöttem. Imádom ezt a várost, a pécsi életet, s immáron tizennyolc éve dolgozom a Pécsi Tudományegyetemen. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy bátran ajánlom mindenkinek ezt az intézményt: úgy vélem, hogy itt minden lehetősége megvan arra, hogy a tehetségek kibontakozzanak. Amikor én jártam egyetemre, az orvosi karnak azért a mostaninál kevesebb hallgatója volt - akkor a hangsúly éppen erre, a családiasságra esett: mindenki ismert mindenkit, számíthattunk egymásra, segítettünk a másiknak. Most lényegesen több diák van itt, ám ezzel párhuzamosan a lehetőségek is megszaporodtak. Sokkal több például a kutatási terület, amelyen a lelkesebb fiatalok elindulhatnak, hiszen a szellemi háttér maximálisan adott hozzá. A Szentágothai János Kutatóközpont elindulása minden fiatal számára egy kiugrási lehetőséget kínál - beszédes, hogy míg országos szinten erős az a tendencia, miszerint a kutatók egy idő után az országhatárainkon túl képezik magukat tovább, addig nálunk ez közel sem egyértelmű, sőt, a Szentágothai miatt jelenleg is több külföldi PhD-hallgató jön hozzánk tanulmányutakra Ausztriaból, Horvátországból és Angliából. Összességében tehát úgy látom, hogy még mindig nagyon jó választást jelent a Pécsi Tudományegyetem egy fiatalnak: a lehetőségek tényleg határtalanok, a feladat csak az, hogy éljenek is vele. „

 

Fábry Sándor showman:

 

"...ami a város másik verhetetlen előnye, hogy lényegében amire egy diáknak szüksége volt, azt gyalogosan elérhette."

 

 

 

 

 

 

 

valamint a „PTE Tehetségkövetek" csapatából:
 

Bencze Csaba harsonaművész (MK)

"Az iskola támogatása nagyon sokat segített, hogy külföldre ki tudjak jutni versenyekre."

 

 

 

Fröhlich Balázs (PMMIK)