Hírek

A négy magyar űrhajósjelölt között a PTE Klinikai Központ ortopéd szakorvosa

2023. március 17, péntek

Dr. Schlégl Ádám, a pécsi orvoskar tanársegédje, a PTE Klinikai Központ Ortopédiai Klinika klinikai szakorvosa is egyike annak a négy űrhajósjelöltnek, akik közül valaki 2024-2025 fordulóján a Nemzetközi Űrállomáson végezhet kutatómunkát.

Minderről március 7-én, a Magyar Űrhajós Program (HUNOR) sajtótájékoztatóján számoltak be a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, be is mutatva a jelölteket, akik sikerrel teljesítették a hosszadalmas, számos modulból álló kiválasztási folyamatot.

Az Index.hu tudósítása szerint a sajtótájékoztatón Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos elmondta, történelmi pillanathoz ért a magyar tudomány és ezzel egész Magyarország. Emlékeztetett, a kormány 2021-ben fogadta el az űrstratégiát, amiben ezt a tudásalapú szektort fejlesztendő meghatározott célokat deklaráltak, ennek része a HUNOR.

Mint fogalmazott, ahhoz, hogy Magyarország ki tudja aknázni a kutatói hálózatában, az egyetemi hálózatában meglévő tartalékait, az ilyen programok elengedhetetlenül fontosak, nagy a nemzetközi érdeklődés is. Reméli, hogy ez a történelmi pillanat legalább olyan erővel hat majd a magyar tudományos szektorra, mint korábban Farkas Bertalan utazása, aki a cikk szerint szintén jelen volt a sajtóeseményen.

Az alábbi fotón dr. Schlégl Ádám balról az első:

Ahogy arról korábban a pécsi orvoskar honlapján is beszámoltunk, a 2021-ben meghirdetett Hunor programba 2022. január 31-ig több mint 240 érvényes jelentkezés érkezett. Ezeket az Európai Űrügynökség (ESA), a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA), a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és az Axiom Space követelményei szerint vizsgálták. A jelentkezők mindenféle tudományterületről érkeztek, a cikk szerint volt köztük mélytengeri archeológus, asztrofizikus, biokémikus, közgazdász, közlekedésmérnök, vadász és közforgalmi pilóta, jogász, orvos és filozófus is.

A jelölteknek tesztelték a szellemi teljesítőképességüket, a testük teherbírását, a személyiségüket és az együttműködési képességeiket is. A hivatásos állomány a négy személlyel felállt, de a munka csak most kezdődik, képzési programokon vesznek részt, amiknek végeztével a legtökéletesebb jelölt vághat neki a feladatnak.

Dr. Schlégl Ádám 33 éves klinikai ortopédsebész, a Pécsi Tudományegyetemen végezte orvosi tanulmányait, majd a PhD-fokozathoz szükséges kutatómunkáját is. Az elmúlt években gyakorló szakorvosként a tumorsebészetre specializálódott, egyetemi oktató, feketeöves karatemester, állt már hatezer méter feletti csúcson a Himaláján - emeli ki a cikk. A szakorvos úgy véli, a programon keresztül talán még több embernek tud segíteni, az orvosbiológiai kutatásoknak kiemelt szerepe lesz, amelyek idővel megjelennek a napi klinikai gyakorlatban is.

A PTE Általános Orvostudományi Karának tanársegédje mellett Szakály András repülőgép-tervező mérnök, Kapu Tibor fejlesztőmérnök, valamint Cserényi Gyula villamosmérnök került be a végső négybe.

"A világűr elérése számukra nem csak álom, hanem hivatás. Azok, akik a világűr meghódítására törekednek, a legnagyobb kockázatot vállalják"

- mondta el a jelöltek kapcsán Magyari Gábor, az űrhajósok kiválasztásáért és kiképzéséért felelős vezető.

Dr. Schlégl Ádámmal 2022 júniusában készítettünk interjút annak apropóján, hogy továbbjutott a kiválasztási folyamatban, és részese egy mintegy két tucat főt számláló csapatnak, akik sikerrel vették addig az akadályokat.

Az interjú itt olvasható:

"A PTE Klinikai Központ ortopéd szakorvosa lehet a következő magyar űrhajós"

 

Fotók:

MTI/KKM

Események

A hónap eseményei

2024 december
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5