Hírek
Vár a pécsiorvosi nyári tábora!
2022. május 6, péntek
Kedves Középiskolás Diákok!
2022. július 03 - 08. között kerül megrendezésre Karunkon a „Középiskolások hete” elnevezésű, egyhetes nyári orientációs tábor. Az eseményre 9-13. évfolyamos középiskolás diákokat várunk, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi képzés, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.
Az egyhetes program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a vállalkozó szellemű résztvevőket.
A tábor lezárását követően a hallgatók igény szerint továbbra is tarthatják a kapcsolatot Karunkkal, hallgatói mentoraink révén. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz bekapcsolódni a tehetséggondozó programjainkba is.
A táborban való részvétel díja:
- 57.500 forint a részvételi díj azon résztvevők számára, akik igényelnek szállást. Ez esetben a részvételi díj tartalmazza a napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), a szállást, valamint a tábori programokon való részvételt.
- 40.000 forint a részvételi díj azon résztvevőknek, akik nem igényelnek szállást. Ez esetben a részvételi díj tartalmazza napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), valamint a tábori programokon való részvételt.
Szállást azon jelentkezők számára tudunk biztosítani, akik ezt az igényüket a jelentkezési lapon, a jelentkezési határidőig jelzik.
Jelentkezni az alábbi linken található űrlap kitöltésével lehetséges.
Jelentkezési határidő: 2022. június 24.
Tábor helyszíne: PTE ÁOK Elméleti tömb (7624 Pécs, Szigeti út 12.)
A táborba való jelentkezésről a linken található űrlap kitöltése után automatikus válaszlevelet kap minden jelentkező, mely tartalmazza a tábor díjának befizetésére vonatkozó információkat.
Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a jelentkezést akkor tekintjük véglegesnek, amikor a regisztrációs válaszlevélben megadott bankszámlaszámra megtörtént a tábor díjának az átutalása, és az erről szóló bizonylatot a tm@aok.pte.hu e-mail címre elküldte. A részvételi díj befizetésének határideje: 2022. június 27. Mivel a tábor létszámkorlátos, a helyek betöltésének függvényében ez az időpont módosulhat, korábbi is lehet.
Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy a táborban való részvétel lemondása esetén a befizetett részvételi díjat csak betegség esetén tudjuk visszautalni, amennyiben a jelentkező orvosi igazolással azt igazolja.
Megjegyzés: A Középiskolai Partnerprogram keretében Karunk az iskola kijelölt kapcsolattartóinak jelzi a lehetőséget, a megadott keretszámot. Az iskola által számunkra a megjelölt határidőig visszaküldött névsorban szereplő diákok jogosultak a kedvezményes részvételre.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a tábor helyei korlátozottak, illetve a táborban való részvétel csak és kizárólag védettségi igatózolvánnyal lehetséges.
Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Ha kérdésed van a táborral kapcsolatban azt a tm@aok.pte.hu e-mail címen vagy a +36 30 143 7035-ös telefonszámon felteheted.
Addig is kövess minket a Facebookon, Instán vagy TikTokon hogy minden információról azonnal értesülhess.
Középiskolások Hete videó
Kapcsolódó galériák
2022. április 14.
Érettségire felkészítő tavaszi tábor 2022
2021. október 23.
Érettségire Felkészítő Őszi Tábor 2021
2019. június 30.