Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar - Felvételi Portál

Egy gyógyszerész a magánegészségügyben is építhet egzisztenciát és karriert

2022. január 13, csütörtök

A gyógyszerészi hivatás karrieralternatívái kapcsán leggyakrabban a kórházi-klinikai, közforgalmú és ipari gyógyszerészet triumvirátusa kerül előtérbe. Azonban az egészségügyi ellátás egyik fő back-office szakmája, a gyógyszerészet pont a diverzitása végett válik olyan vonzó jövőképpé. Ebbe pedig nem csak a gyógyszergyárban, a kórházban és a patikában tevékenykedő gyógyszerészdoktor tartozik bele. Kevésbé sztárolt, de annál érdekesebb potenciált rejt például a hatósági ellenőrzést végző tisztigyógyszerész vagy a szakma fehér hollója, amelyről talán a legkevesebbet hallani: a magángyógyszerész. Arról, hogy miben is sajátos ez a pálya, dr. Hudomel Balázzsal, Pécsett végzett gyógyszerésszel, a Szigetvári Városi Kórház volt főgyógyszerészével, a pécsi Da Vinci Magánklinika volt magángyógyszerészével beszélgettünk.

 

Lokodi Dávid írása

 

- A magángyógyszerész szakmai alakja nem a feladatok tekintetében, hanem a foglalkoztatottság mikéntjében különbözik – világosított fel Balázs. Azonban a gyógyszerészeknek a magánegészségügyben kínálkozó lehetőségeire sokkal kevesebb hangsúly helyeződik, mint a szakma fősodorbeli opcióira. Ahhoz, hogy tisztábban lássuk a magángyógyszerész személyét, illetve a magánegészségügyben szakmai tevékenységet folytató gyógyszerészt, különbséget kell tenni a két foglalkozás között.

- Balázs, mesélj kicsit a szakmai renomédról. Hogyan kerültél a gyógyszerészet vonzáskörébe, mi fogott meg ebben a karrierlehetőségben?

- Családunkban apai ágon több generációban „öröklődött” az orvosi hivatás. Szüleim közül édesapám orvos, édesanyám pedig gyógyszerész, így tulajdonképpen mondhatom, hogy bátyámmal egy egészségügyi személettel erősen átfont közegben nőttünk fel. Mivel sokáig a gyógyszertár épületében laktunk, így már gyermekként magával ragadott ez a környezet és a „patika illata”. Amikor a gimnázium utolsó éveiben a pályaválasztás döntésével szembesültem, nem is volt kérdés számomra, hogy az orvoslás vagy a gyógyszerészet felé vegyem az irányt.

Ha a középiskolai kémiatanáromat kérdezted volna annak idején, biztosra veszem, hogy egy lyukas garast sem tett volna rá, hogy felvesznek a gyógyszerészeti szakra (Pécsett akkor még szak volt, nem kar), arra meg pláne nem, hogy valaha el is végzem. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb, hogy meg tudtam cáfolni ezeket az előítéleteket.

Ahogy az egyetemi tanulmányaiban halad előre az ember, úgy nyílnak ki előtte a szakmában rejlő lehetőségek. Véleményem szerint mint mindenben, a gyógyszerészi tanulmányok során is átélünk különböző korszakokat.

Én például az egyetem alatt még szívesen mentem volna gyógyszerismertetőnek, aztán ahogy teltek az évek, úgy változott bennem az érdeklődés, és inkább a „klasszikus” gyógyszerészet felé kanyarodtam. Az pedig, hogy ilyen kevés idő alatt ennyi mindenbe bele tudtam kóstolni, tulajdonképpen a szerencsének köszönhető.

- A gyógyszerészet több frontját is megjártad. Dolgoztál kórházi-klinikai közegben, sőt, egészen a szamárlétra csúcsáig másztál, és főgyógyszerészként tevékenykedtél Szigetváron. Jelenleg a lakossági gyógyszerellátásban veszed ki a részed egy patikában. De beszéljünk talán a legérdekesebb vonulatáról a karrierednek, a magángyógyszerészi munkáról. Hogyan kerültél a pécsi Da Vinci Magánklinikára?

- Egyetem után egy, azóta már feledésbe merült patikalánc egyik gyógyszertárában helyezkedtem el, és innen kerültem a szigetvári kórházba, ahol aztán később főgyógyszerész is voltam. A Da Vinci klinikáról is ebben az időszakban érkezett a felkérés, és így kezdtem el ott dolgozni mint egyéni vállalkozó.

- Szóval joggal vagy nevezhető magángyógyszerésznek? Mit takar pontosan a szakmai ágazata?

- Én nem így nevezném magamat. Mivel ez akkor nekem egy mellékállás volt, így elsősorban kórházi gyógyszerész voltam, aki egyéni vállalkozóként folytatta a tevékenységét egy másik klinikán. Később, mikor már nem dolgoztam sem a Da Vinci klinikán, sem a szigetvári kórházban, akkor is vállaltam például helyettesítést a főállásom mellett. Nyilván az is egy teljesen másik munkahely volt, ott ahhoz kellett igazodnom.

Visszatérve a kérdésre, szerintem a magángyógyszerész (ha így hívjuk) semmiben nem különbözik a többi gyógyszerésztől, hiszen ugyanazokat a feladatokat látja el, csak más körülmények között. Engedd meg, hogy egy picit helyére tegyem a fogalmat. Nem vagyok benne biztos, hogy érdemes megkülönböztetni a magángyógyszerészt mint karrierlehetőséget, bár kétségtelenül egyfajta elhelyezkedési lehetőség.

A fogalom szerintem, sokkal inkább a valamilyen egyéni vállalkozás formájában, önmagát egyedül piacra bocsájtó és ott szolgáltatást nyújtó gyógyszerészt jelent. Ebben az értelemben én is az voltam a Da Vinci klinikán.

Mint egyéni vállalkozó gyógyszerészt kértek fel az ottani gyógyszerészi feladatok ellátására, amit másodállásban tudtam vállalni. Azért sem volt nehéz dolgom, mert tulajdonképpen ugyanazt csináltam, mint a szigetvári kórházban, apró különbségekkel. Mivel fekvőbeteg-ellátást végeztek, szükség volt külön gyógyszerhelyiségre és ebből adódóan egy szakemberre, aki az ottani készleteket kezelte.

Így talán már átlátható, hogy ha magángyógyszerészről beszélünk, akkor sokkal inkább a foglalkoztatottság mikéntjére tudunk fókuszálni, mintsem a munka különbözőségére. Utóbbi attól függ, hogy a megbízó intézmény milyen tevékenységet végez.

- Hogy néz ki egy gyógyszerész napja a magánegészségügyben? Mi volt a munkád gyógyszerészként a Da Vinci Magánklinikán?

- Igazából nem sokban különbözött a kórházi munkámtól. Mivel kisebb fekvőbeteg részt kellett ellátniuk, így a munka is kevesebb volt, ezért, ha jól emlékszem, havi 60 órára szerződtünk. Én intéztem a gyógyszerrendeléseket, folyamatosan kapcsolatban voltam a műtősnővel és az osztályos nővérekkel, így ha szüksége volt valamire a klinikának, felvettem a kapcsolatot az egyetemi gyógyszertárral és tőlük megrendeltem, amit kellett. Később aztán a szigetvári kórházzal is szerződést kötöttek, így ha sürgős igény merült fel valamilyen gyógyszer kapcsán, akkor tudtam nekik vinni.

Fontos kiemelni, hogy amikor én ott dolgoztam, még fiatal volt a klinika és felszálló ágban volt a plasztikai sebészeti osztály is. Most már biztos más lenne ezt a munkát csinálni, talán főállásban is szükség lenne gyógyszerészre.

- Milyen anyagi vonzata van a magánegészségügynek? Ez egy elérhető karriercél egy hallgatónak? Nehéz elhelyezkedni a magánszektorban?

- Az előzőkből már biztos körvonalazódott, hogy anyagi fronton is teljesen egyedi mozgásteret biztosít az érdeklődő számára. Nyilván van egy ki nem mondott szakmai átlag, amennyiért szívesen vállal ilyesmit az ember, de mint mindegyik fizetésnél, ez is folyamatosan változik az idővel.

Mindenképp javaslom a leendő gyógyszerészeknek, hogy próbálják ki magukat egy olyan terepen, ahol nem áll mögöttük egy főnök és egy intézmény, hanem a saját tapasztalataikból és tudásukból kell merítkezzenek, azokból megpróbálni kihozni a legjobbat.

Így utólag azt mondhatom, hogy rengeteget tanultam ezeken a munkahelyeken, és ezért tanácsolom mindenkinek, hogy mérettesse meg magát ilyen terepen is. Manapság egy főállás mellett viszonylag könnyű ezt csinálni az egyre egyszerűsödő vállalkozási formák valamelyikében.

Korábban említettem, hogy én is vállaltam helyettesítéseket közforgalmú gyógyszertárban.  Erre a szeletére a szakmának sajnos egyre inkább szükség van a szakemberhiány miatt. Előnye, hogy óradíj alapú bérezésben lehet megállapodni, és ez igen tág határok között tud változni. Hátránya azonban, hogy akár hetente másik munkahelyen kell dolgozni, és ritka az olyan eset, amikor állandó helyről érkezik a helyettesítés igénye. Ezen a területen véleményem szerint kifejezetten könnyű mostanság piacot nyerni, mert roppant nagy igény van szakemberekre.

Amire viszont érdemes odafigyelni, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából és a helyzetből egyaránt. Nem érdemes úgy belevágni, ha csak az anyagi része a vonzó, szerintem szükséges a legjobb szakmai renomé kialakítása. Fontos, hogy el tudjuk fogadtatni magunkat azokkal a kollégákkal is, akik például állandó munkaviszonyban dolgoznak az adott munkahelyen, és lényeges, hogy egyenlő félként kezeljék az embert, ne csak úgy, mint valakit, aki alkalmilag tölt ott pár órát. Ez nagyan megkönnyíti a közös munkát.