Hírek
Pályázat Roma fiatalok továbbtanulásának támogatására
2016. március 30, szerda
A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara célul tűzi ki a roma fiatalok felzárkóztatását és annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy a 2016. évi felvételi eljárásban részt vevő roma fiatalok az eddiginél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a hazai gyógyszerész képzésbe.
Ezen cél mentén a PTE GYTK dékánja ösztöndíj formájában tandíjkedvezmény nyújtásának lehetőségét biztosítja azon roma fiatal számára, aki a PTE GYTK gyógyszerész szakát jelöli meg első helyen a 2016. évi felvételi eljárás során. Az ösztöndíjra olyan önköltséges finanzsírozási formára felvételt nyert roma fiatal nyújthat be pályázatot 2016. augusztus 1-i határidővel, aki első helyen a PTE GYTK gyógyszerész szakát jelölte meg (akár állami ösztöndíjas, akár önköltséges formára) a 2016. évi felvételi eljárás során. A pályázaton valamennyi hazai középiskola tanulója részt vehet.
A támogatással kapcsolatos döntést a PTE GYTK által vezetett és összehívott bizottság hozza meg.
Dr. Perjési Pál
mb. dékán
Részletes pályázati kiírás Gyógyszerésztudományi Kar