Hírek
Tudomány, ami összeköt pályázat 2016. évi nyertesei
2016. március 25, péntek
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és Gyógyszerésztudományi Kara immár hetedik alkalommal hirdette meg középiskolás diákok számára tudományos, kreatív pályázatát „Tudomány, ami összeköt” címmel. A témakiírások az idei évben is aktuális kérdéseket boncolgattak, melyekre a középiskolás diákok szemszögéből vártunk válaszokat.
Az esemény megnyitóját követően Dr. Tamás Andrea az Anatómia Intézet docense, mestertanár mutatta be, milyen a Karon hallgatónak lenni, milyen kihívásokkal, lehetőségekkel találja szembe magát az orvostanhallgató.
Az idei évben a pályázati kiírásra 36 pályázat érkezett be. Az előzetes szakmai bírálatot követően a zsűri döntése alapján öt pályázó jutott be a döntő fordulóba.
A döntőben a pályázók bemutatták pályaműveiket, és a zsűri kérdéseire válaszoltak, melyet követően alakult ki a végső sorrend.
A szakmai zsűri pontozása alapján a 2016-os évi pályázat nyertesei:
1. helyezett: Al-Sheraji Nada Mohamed Széchényi István Gimnázium, 12. o.
2. helyezett: Fekete Krisztina Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium, 12.o.
3. helyezett: Benczik Nóra Bibó István Gimnázium és Kollégium, 13.o.
4. helyezett: Gulyás Erika Szent István Gimnázium, 12.o.
5. helyezett: Bohák Anita Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, 13.o.
A szakmai zsűri döntése alapján dicséretben részesült pályázók:
Bánáti Bence Simon Pécsi SZC Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola,12.o.
Bély Karolina Blanka Krúdy Gyula Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, 11.o.
Bencze Laura PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. 12.o.
Csonka Áron Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Egyházzenei Szakközépiskola, 11.o.
Faludi Péter Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, 12.o.
Farkas Tekla Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 11.o.
Juhász Sára Ferences Gimnázium Szentendre, 12.o.
Keszthelyi Antónia Kisfaludy Sándor Gimnázium Kollégium és AMI, 11.o
Kohl Dóra Lóczy Lajos Gimnázium, 9.o.
Koltai-Kiss Luca Garay János Gimnázium, 12.o.
Kráz Kata Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, 12.o.
Kucsik Donát Berze Nagy János Gimnázium, 11.o.
Kulcsár Dominik Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, 11.o.
Mészáros Mirtill Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, 11.o.
Mikulás Viktória Boronkay György Szakközépiskola és Gimnázium, 10.o.
Németh Ákos ELTE Radnóti Miklós Gimnázium, 11.o.
Pósa Szonja Polett Bethlen Gábor Református Gimnázium, 11.o.
Soós Regina Radnóti Miklós Gimnázium, 10.o.
Szabó Adrienn Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola, 10.o.
Szekeres Nóra Eötvös József Gimnázium, 10.o.
Szigetcsán Anna Németh László Gimnázium, 10.o.
Szilágyi Gabriella SZC Dienes László Gimnázium, 13.o.
Szilágyi Viktor Garay János Gimnázium, 11.o.
Szűcs Bálint Radnóti Miklós Gimnázium, 9.o.
Ta Dieu My ELTE Radnóti Miklós Gimnázium, 11.o.
Vozár Lilla Vetési Albert Gimnázium, 12.o.
Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak, dicséretben részesülteknek! Köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel és előadásaikkal! Tanulmányaikhoz, a felvételi vizsgáikhoz sok sikert kívánunk!
Az eseményen készült fényképgaléria megtekinthető a linkre kattintva.