Hírek

MEGGONDOLTÁTOK MAGATOKAT? ÍGY VÁLTOZTATHATTOK A JELENTKEZÉSI SORRENDETEKEN

2021. május 3, hétfő

AZ IDEI TANÉVBEN A DIÁKOKNAK SZINTÉN EGYSZER VAN LEHETŐSÉGÜK VÁLTOZTATNI A MEGJELÖLT EGYETEMEK, FŐISKOLÁK SORRENDJÉN. HOGYAN? ÉS MIKOR? MUTATUNK MINDEN RÉSZLETET.

 

Április 19-től kezdődik a tavaszi ügyintézési időszak azoknak, akik 2021. szeptemberében az egyetemen kezdik el a tanulmányaikat.

Akkor érdemes sorrendet módosítani, ha valamiért megváltozott a preferencia-sorrendetek - azaz már nem az az első egyetem vagy szak, ami a jelentkezés leadásakor volt. Például, ha időközben rájöttetek, hogy a gyógyszerészképzésünk közelebb áll hozzátok, mint a többi bejelölt szak, vagy az országban fellelhető képzések közül Ti inkább Pécset választanátok.

Ezzel nincs is baj, ha mind a két szak, és/vagy Egyetem szerepel a listátokban, akkor egy kattintással megcserélhetitek a sorrendet. Viszont nagyon fontos, hogy sorrendmódosítás címszó alatt csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén lehet változtatni, teljesen új képzést nem vehettek fel.

Ez alól viszont kivétel a megjelölt jelentkezési hely másik – még meg nem jelölt – finanszírozási formájának felvétele. Tehát, ha például biztosak vagytok benne, hogy megszületett a döntés, tudjátok melyik a Ti szakotok, de biztosra mennétek az önköltséges képzés megjelölésével, akkor ha a jelentkezéskor nem tettétek, ezt felvehetitek a listába - viszont csak a már megjelölt egyetem, már megjelölt képzési formájában vehetitek fel a szakot, csak a finanszírozási forma lehet más.

Bár új intézményt már nem tudtok hozzáadni a jelentkezéshez, viszont, ha van olyan jelentkezés, amit vissza szeretnétek vonni, azt még megtehetitek. A visszavonás nem számít sorrendmódosításnak, erre ettől függetlenül is van lehetőségetek, de ha egyszer töröltétek a jelentkezést, vissza az már nem állítható.

MIKOR ÉS HOGYAN?

A jelentkezési sorrend módosítására vagy a jelentkezési határidőig megjelölt jelentkezési helyek visszavonására legkésőbb 2021. július 8-ig, egyetlen alkalommal van lehetőség az E-felvételi Sorrendmódosítás menüpontjában. A változtatások az elküldött kérelmek feldolgozása után jelennek meg az ügyintézési felületen. A benyújtott kérelmek státusza az E-felvételi Kérelmek menüpontjában ellenőrizhető.

Forrás: https://eduline.hu/

Események

A hónap eseményei

2024 december
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5