Hírek

Megjelentek a 2021-es érettségire vonatkozó szabályok

2021. április 12, hétfő

Miután Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel, a Kossuth Rádiónak adott interjújában bejelentette, hogy a tavalyi érettségikhez hasonlóan, idén sem lesznek szóbeli vizsgák, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs sajtótájékoztatóján ismertette a részleteket. Ezeket azóta írásban is rögzítették és megjelent a kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben.

 

Az idei érettségi olyan lesz, mint tavalyi, néhány kivétellel.

Mikor lesz szóbeli, és mikor nem?

A 2021-es májusi érettségi vizsgaidőszakban - hasonlóan a 2020-as szezonhoz - a szóbeliket és a gyakorlati vizsgarészeket alapvetően nem tartják meg. Persze kivételek idén is vannak, akkor ugyanis meg kell szervezni a középszintű szóbeli vizsgát, ha az adott tárgyból ezen a szinten egyébként csak szóbeli vizsgarész van. 

Ugyancsak meg kell szervezni a szóbelit, ha valaki az igazgató (szakértői bizottság véleményére alapozott) döntése alapján

  • írásbeli, gyakorlati vizsga helyett szóbeli vizsgát tehet,
  • mentesül az írásbeli vagy a gyakorlati vizsgarész alól,
  • emelt szintű vizsgával szóbeli típusú nyelvvizsga-egyenértékűséget szeretne szerezni, vagy
  • emelt szintű célnyelvi vizsgával szóbeli típusú nyelvvizsga-egyenértékűséget szerezne.

Ekkor számára a szóbeli vizsgát meg kell szervezni. A rendelet szerint megszervezett szóbeli vizsgarészt egyszer teljesíthetitek. 

 

Milyen lesz az értékelés?

Az érettségi eredményét idén is a megszervezett vizsgarészeken nyújtott teljesítményetek alapján százalékos formában állapítják majd meg. Azaz a legtöbb vizsga esetében az írásbeli eredménye lesz a végleges eredmény is. A rendeletben arra is kitérnek, hogy az idén tett sikeres érettségit teljes értékű vizsgának kell tekinteni, nem származhat hátrányotok abból, hogy a járvány miatt nincsenek szóbeli vizsgák.

Mikor nézhetem meg a kijavított dolgozatot?

Az írásbeli dolgozatokat május 31-én és június 1-jén lehet majd megnézni. Ekkor a vizsgadolgozatokat le is lehet fényképezni vagy az iskola a dolgozatot beszkennelheti és elektronikusan elküldheti nektek. Az észrevételeket is elektronikus úton lehet majd elküldeni, legkésőbb június 2-án 16 óráig.

Mi lesz a nyelvvizsgákkal?

A megfelelő fokú és típusú nyelvvizsga-egyenértékűséget a szóbeli vizsgarész teljesítése nélkül kell megállapítani - áll a rendeletben. Vagyis ha emelt szinten legalább 60%-ot értek el egy nyelvi érettségin, B2-es, komplex típusú, ha 40–59%-ot, akkor pedig B1-es, komplex típusú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül az érettségitek.

Ugyanez érvényes a nemzetiségi nyelvnél is. Ha nemzetiségi nyelv és irodalomból emelt szinten legalább 60%-ot értek el, és legalább még két vizsgatárgyból sikeres, legalább középszintű vizsgát tettetek, felsőfokú (C1) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű lesz az érettségitek.

Lehet javítani szóban?

Igen, de csak akkor, ha nagyon rosszul sikerült az írásbeli. A szóbelit akkor engedik a szabályok, ha az adott vizsgatárgyból a középszintű írásbeli vizsgátok teljesítménye elérte a 12 százalékot, de nem érte el a 25 százalékot.

Visszaléphetek, ha nem szeretnék vizsgázni?

Igen. Ha nem jelentek meg, vagy nem adjátok be a projektmunkátokat határidőre, akkor idén a javító vagy pótló vizsgára való utasításától el kell tekinteni - a vizsgajelentkezéseteket egyszerűen törölni fogják.

Visszaigényelhetem a vizsgadíjat, ha nem megyek el?

Igen. A rendelet szerint az Oktatási Hivatal 2021. május 3-ig a honlapján közzéteszi a vizsgadíj visszatérítésére vonatkozó részletes tájékoztatót. Fontos viszont, hogy a visszaigénylés határideje 2021. szeptember 30., eddig lesz lehetőségetek visszaigényelni a vizsgadíjat.

Járványügyi szabályok és minden, amit be kell tartani

2021-ben is maximum 10-en lehettek majd egy teremben, minimum 1,5 méteres távolság betartásával. Természetesen biztosítani kell az iskolákban a kézfertőtlenítőt - derül ki az Oktatási Hivatal oldalán közzétett szabályokból.

Az írásbeli alatt a maszkviselés a vizsgaszervezőknek és a felügyelő tanároknak kötelező lesz, a nektek a vizsga előtt kötelező, az írásbeli vizsga alatt csak ajánlott, de nem kötelező.

A dolgozatok idén is karanténba kerülnek, az OH ajánlásai szerint a csomagokat felbontás előtt 24 órára el kell zárni, illetve a beszedés után is félreteszik a lapokat egy napra. Persze az iskoláknak most is lesz lehetőségük arra, hogy dolgozatokat online küldjék el a javítóknak, így a tanároknak nem is kell bemenniük az iskolába.

 

 

Forrás: Eduline

Események

A hónap eseményei

2024 december
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5