Hírek

Egyedülálló gazdasági képzés segíti a gyógyszerészhallgatókat a PTE Gyógyszerésztudományi Karán

2021. március 26, péntek

Országosan egyedülálló képzési programot alkotott a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara (GYTK) és Közgazdaságtudományi Kara (KTK), amely révén a pécsi gyógyszerészhallgatók a mai világban létfontosságú gazdasági, pénzügyi és marketing ismereteket szerezhetnek jövőbeli vállalkozásuk sikeréhez. A gyógyszerészképzéssel párhuzamosan futó program egyúttal ugródeszka is azoknak, akik az üzleti mesterképzésben is szeretnék mélyíteni tudásukat.

 

Harta Viktor írása

 

A mély szakmai tudás mellett egyre több másfajta ismerettel kell rendelkeznie azoknak a fiatal gyógyszerészeknek, akik saját vállalkozásukban próbálnának szerencsét: a szilárd alapokon túl a gazdasági, pénzügyi és marketing terület ismerete nyújthat versenyelőnyt a jövő gyógyszerészei számára. Ezt a kihívást felismerve indította útjára a PTE GYTK és PTE KTK az Üzleti ismeretek gyógyszerészhallgatóknak nevű képzési programot.

„Gyakorló gyógyszerészként és oktatóként is jól tudom, hogy milyen nagy szükség van alapos gazdasági alapismeretekre annak érdekében, hogy valaki sikeres gyógyszertári vállalkozást üzemeltessen, illetve egy ilyen vállalkozás tagjává váljon. Ezért hoztuk létre ezt a programot a közgazdaságtudományi karral közösen” – elevenítette fel a kezdeteket dr. Fittler András, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyettese.

A 2019 szeptemberében indult program célja olyan gazdasági részképzés nyújtása a pécsi gyógyszerészhallgatók számára, amely során a diákok elsajátítják későbbi munkájuk – például egy gyógyszertár menedzselése – során a gyógyszerészeti ismeretek mellett elengedhetetlen üzleti ismeretek és képességeket, készségeket. Emellett a képzés nagy segítséget nyújt a közgazdasági mesterdiplomában is gondolkozó diákok részére, hiszen teljesítésével fontos, az üzleti mesterképzésekbe való belépéshez elengedhetetlen gazdasági kreditekkel gyarapodnak.

A hét szemeszteres képzési program tárgyai szabadon választhatók, a képzésben való részvétel nem jelent extra költséget a hallgatókra nézve. A tárgyakat az ajánlott előrehaladás szerint a 3-9. szemeszterekben érdemes felvenni.A képzés első blokkjában üzleti és közgazdasági alapokkal, számvitellel és vállalati pénzügyekkel ismerkednek a hallgatók. Ezt követően lehetőségük nyílik specializációra: pénzügyi, illetve marketing irányon folytathatják tanulmányaikat. A marketing iránt érdeklődőket bevezetik a marketingszámítások világába, emellett elsajátítják a digitális marketing alapjait, a pénzügyre fókuszáló leendő gyógyszerészek pedig a pénzügyi tervezés, valamint vállalkozói könyvelés témakörében mélyítik tudásukat.

„A szakma minden területén szükség lehet az órán elhangzottak ismeretére”

A piaci szemléletű kurzusokra a képzés indulása óta mintegy 40 hallgató jelentkezett a magyar programban, az angol program előkészítés alatt áll. A hallgatóktól számos pozitív visszajelzés érkezett.

„Mindig is érdekelt a közgazdaságtan, ezért örültem, amikor a tárgyfelvétel alkalmával megláttam az Üzleti és közgazdasági alapok című tárgyat” – fogalmazott Sipos Benjámin másodéves gyógyszerészhallgató. Véleménye szerint a képzés tökéletes lehetőség minden leendő gyógyszerész számára, akik szeretnék jobban átlátni az összefüggéseket az üzleti élet szegmensei között.

„Rendkívül hasznosnak találom ezt az összefogást a karok között, mivel az egyetem után a munkaerőpiac egészén előnyt jelent az ilyen ismeretek elsajátítása. Ez különösen igaz a gyógyszerészekre, mivel a szakma minden területén szükség lehet az órán elhangzottak ismeretére. Személy szerint nagyon élveztem az órákat, köszönhetően Dr. Zeller Gyula tanár úr előadásmódjának” – tette hozzá.

„Abszolút pozitív élményeim vannak a kurzussal kapcsolatban. Az előadások mindig jó hangulatúak voltak még így online is” – ezt már Sebők Luca gyógyszerészhallgató mondta, mikor a kurzussal kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.

„Az előadásokon sokszor szóba kerültek napjainkat érintő gazdasági helyzettel kapcsolatos témák, de egészen más szemszögből elemeztük ki és értettük meg őket. Előfordult, hogy egy-egy folyamat vagy jelenség megértésére gyógyszerészettel kapcsolatos példát hozott Zeller tanár úr, ami nagyon tetszett” – folytatta, kiemelve az oktatói rugalmasságot is, amelynek köszönhetően utólag is meg lehetett tekinteni az előadásokat.

„Azt gondolom, hogy igazi színfoltja volt az órarendünknek ez a kurzus, hiszen egy sokkal kötetlenebb óráról van szó, amit olykor két nehéz tárgy tanulása között felüdülés volt visszahallgatni. Ezek mellett sok érdekes és hasznos információval is gazdagodtam, amit biztosan kamatoztatni tudok majd a későbbiekben. Örültem, hogy lehetőségem adódott elvégezni ezt az órát, mert ezáltal betekintést nyerhettem közgazdaságtudományokba is” – összegezte tapasztalatait a hallgató.

A képzésről további információk ide kattintva érhetők el.

Események

A hónap eseményei

2024 december
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5