Hírek

Állami ösztöndíjas képzés: minden infó a hazai munkaviszony kötelezettségéről

2020. január 16, csütörtök

Az állami ösztöndíjas egyetemistáknak, főiskolásoknak hazai munkaviszonyt kell fenntartaniuk a végzés után, illetve akkor is, ha nem szerzik meg időben a diplomát. De pontosan mi számít bele ebbe? Itt vannak a részletek.

Az idén változtak az állami ösztöndíjas hallgatókat érintő szabályok: azoknak, akik nem szerzik meg a képzési idő másfélszerese alatt a diplomát, a képzési költség felének visszafizetése helyett január elsejétől hazai munkaviszonyt kell fenntartaniuk. Állami ösztöndíjas félévenként 150 nappal kell számolni, és a kötelezettséget az adott képzés megszűnésének napjától számítva a magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő két éven belül kell teljesíteni.  

Az állami ösztöndíjas hallgatók másik kötelezettsége, hogy az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az ösztöndíjas tanulmányok idejével megegyező időtartamban (ösztöndíjas félévenként 150 nappal számolva) kell hazai munkaviszonyt fenntartaniuk. 

De mit is jelent pontosan a hazai munkaviszony?

Hazai munkaviszonynak a társadalombiztosítási jogviszony számít, ami lehet munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony vagy magyar joghatóság alatt végzett vállalkozási tevékenység - a diákmunka viszont nem. Teljes vagy részmunkaidőben is dolgozhattok, a munkának pedig nem kell a képzési területhez igazodnia. A teljesítendő napok számába nemcsak a munkanapok, hanem a teljes biztosítotti időszak, vagyis a hétvégék és az ünnepnapok is beleszámítanak, és több munkaviszonyból is összetevődhet.

A hazai munkaviszony időtartamába beleszámít a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási segély és a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama, illetve az az időszak, amely alatt álláskeresési járadékot kaptok.

A szomszédos államokban élő magyarok a hazai munkaviszonyt a származási országban is teljesíthetik - ezt a munkaviszonyt kétszeres mértékben kell figyelembe venni. Ugyanez vonatkozik a Magyarországon önkéntes katonai szolgálatot teljesítők társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkavégzésére is. Az Oktatási Hivatal részletes tájékoztatóját itt találjátok.

 

Forrás: eduline.hu

Események

A hónap eseményei

2024 december
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5