Hírek

Középiskolások Hete (nyári tábor) - lezárult a jelentkezés, a meghirdetett helyek beteltek

2017. március 28, kedd

Kedves Középiskolás diákok!

2017. július 3-7. között a 11-13. osztályos középiskolások számára, 2017. augusztus 21-26. között a 9-10. osztályos középiskolások számára kerül megrendezésre Karunkon a „Középiskolások hete” elnevezésű, egyhetes nyári orientációs tábor. Az eseményre 9-13. évfolyamos középiskolás hallgatókat várunk, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi képzés, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.

Az egyhetes program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a vállalkozó szellemű résztvevőket.

A tábor lezárását követően a hallgatók igény szerint továbbra is tarthatják a kapcsolatot Karunkkal, hallgatói mentoraink révén.  Az érdeklődőknek lehetőségük lesz bekapcsolódni a tehetséggondozó programjainkba is.

A táborban való részvétel díja 10000 forint, mely tartalmazza a napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), igény esetén a szállást, valamint a programokon való részvételt.

Szállást azon jelentkezők számára tudunk biztosítani, akik ezt az igényüket a jelentkezési lapon, a jelentkezési határidőig ezt jelzik.

Jelentkezés - 2017. július 3-7. turnusra

JELENTKEZÉS - 2017. AUGUSZTUS 21-26. TURNUSRA

 

Jelentkezési és részvételi díj befizetési határidő:

A 2017. július 3-7. turnus esetén  - 2017. június 30. (A tábor létszáma betelt, további jelentkezéseket nem tudunk fogadni.)

A 2017. augusztus 21-26. turnus esetén - 2017. augusztus 10. (A tábor létszáma betelt, további jelentkezéseket nem tudunk fogadni.)

Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy egy- egy turnusban 80 fő részvételét tudjuk biztosítani. A jelentkezést akkor tekintjük véglegesnek, amikor a regisztrációs válaszlevélben megadott bankszámlaszámra megtörtént az utalás, és az erről szóló bizonylatot a tm@aok.pte.hu e-mail címre elküldték számunkra.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Ha kérdésed van a táborral kapcsolatban azt a tm@aok.pte.hu e-mail címen vagy a 72/536-001/31129-es telefonszámon felteheted.

Addig is kövess minket a Facebookon, hogy minden információról azonnal értesülhess.

Események

A hónap eseményei

2024 április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5