Hírek

Sikerrel vették az akadályokat a diákok Szentágothai János biológiaversenyen

2021. március 24, szerda

Ismételten megrendezésre került a Szentágothai János biológiaverseny, melyet a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, valamint egyetemünk szervez évek óta.

A kétfordulós versenyen a diákoknak több témakörben kellett helytállniuk:

  • EMBERTAN:
    • anatómia és élettan, egészségtan;
    • a légzőszervrendszer és az emésztőrendszer anatómiája,
  • BIOKÉMIA
  • SEJTTAN és SZÖVETTAN
  • MOLEKULÁRIS GENETIKA
  • DR. SZENTÁGOTHAI JÁNOS élete és munkássága

A döntő fordulónak idén is egyetemünk adott helyet. A versenyt Reglődi Dékánhelyettes Asszony nyitotta meg, Ertl professzor, mint Dékáni Megbízott pedig zárta az eseményt.

A feladatokat igyekezte karunk színesen összeállítani: Többek között meg kellett határozni élesztők életképességét, vizsgálni idegsejt készítményt, festeni vese metszetet, összehasonlítani egy- és kétszikű növényeket, illetve tejféleségek zsírtartalmát is meg kellett hozzávetőleg becsülni.

Minderre 120 perc állt a rendelkezésükre a döntős diákoknak, tehát eléggé igyekezniük kellett, hogy időben végezzenek. A csapat két félre osztva, a két laboratóriumban dolgozott, így jól lehetett a járványügyi távolságot is tartani.

A dobogóra az alábbi diákok állhattak fel:

         Név Iskola Felkészítő tanár neve
I. CSOMA BALÁZS DEÁK TÉRI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM Gadóné Kézdy Edit
II. RUSZNYÁK ESZTER PREMONTREI ISKOLAKÖZPONT Bakán Szilvia
III. VINCZE BOTOND DÁVID VÁROSMAJORI GIMNÁZIUM dr. Jánossyné dr. Solt Anna

Gratulálunk Nekik!

 

További képek az eseményről:

 

Események

A hónap eseményei

2024 március
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31