Hírek

Középiskolások Hete - nyári tábor

2019. június 6, csütörtök

Kedves Középiskolás Diákok!

2019. június 30- július 5. között kerül megrendezésre Karunkon a „Középiskolások hete” elnevezésű, egyhetes nyári orientációs tábor. Az eseményre 9-13. évfolyamos középiskolás diákokat várunk, akik érdeklődnek az általános orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztudományi képzés, valamint az orvosi biotechnológia képzés iránt.

Az egyhetes program során a résztvevők ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak, kísérleteket végezhetnek, bepillantást nyerhetnek laboratóriumaink, intézeteink, klinikai osztályaink munkájába. A délutáni, esti órákban a felsőbb éves hallgatóink által szervezett programok – Quiz Night, városi vetélkedő – sora várja a vállalkozó szellemű résztvevőket.

A tábor lezárását követően a hallgatók igény szerint továbbra is tarthatják a kapcsolatot Karunkkal, hallgatói mentoraink révén.  Az érdeklődőknek lehetőségük lesz bekapcsolódni a tehetséggondozó programjainkba is.

A táborban való részvétel díja:

  • 45.000 forint a részvételi díj azon résztvevők számára, akik igényelnek szállást. Ez esetben a részvételi díj tartalmazza a napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), a szállást, valamint a tábori programokon való részvételt.
  • 35.000 forint a részvételi díj azon résztvevőknek, akik nem igényelnek szállást. Ez esetben a részvételi díj tartalmazza napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), valamint a tábori programokon való részvételt.

Szállást azon jelentkezők számára tudunk biztosítani, akik ezt az igényüket a jelentkezési lapon, a jelentkezési határidőig jelzik.

Jelentkezni az alábbi linken található űrlap kitöltésével lehetséges.

 

A táborba való jelentkezésről a linken található űrlap kitöltése után automatikus válaszlevelet kap minden jelentkező, mely tartalmazza a tábor díjának befizetésére vonatkozó információkat.

Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a jelentkezést akkor tekintjük véglegesnek, amikor a regisztrációs válaszlevélben megadott bankszámlaszámra megtörtént a tábor díjának az átutalása, és az erről szóló bizonylatot a tm@aok.pte.hu e-mail címre elküldte. A részvételi díj befizetésének határideje: 2019. június 14. 12:00. Mivel a tábor létszámkorlátos, a helyek betöltésének függvényében ez az időpont módosulhat, korábbi is lehet.

Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy a táborban való részvétel lemondása esetén a befizetett részvételi díjat csak betegség esetén tudjuk visszautalni, amennyiben a jelentkező orvosi igazolással azt igazolja.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Ha kérdésed van a táborral kapcsolatban azt a tm@aok.pte.hu e-mail címen vagy a +36 72 536 212-es telefonszámon felteheted.

Addig is kövess minket a Facebookon vagy Instán hogy minden információról azonnal értesülhess.


 

 

 

Események

A hónap eseményei

2024 március
H K Sz Cs P Sz V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31