Hírek

ENSZ magyar ifjúsági küldöttválasztás - Sparks Jason, ötödéves hallgatónk a győztes

2019. április 29, hétfő

Sparks Jason egy három fordulós kiválasztási folyamaton vett részt az ENSZ magyar ifjúsági küldött pályázatán, amin az indulók között ő bizonyult a legsikeresebbnek.

 

Az első fordulóban egy perces videót kellett készíteni a magyar fiatalok aktuális problémáiról, valamint ki kellett tölteni egy munkalapot, amin az ENSZ-szel kapcsolatos kérdések szerepeltek magyarul és angolul.

A második fordulóba 13 fiatal kerülhetett. Az interjúzás velük úgy zajlott, akár a pingpong labda meccs: kérdés-válasz, kérdés-válasz, angol, illetve magyar nyelven. A kérdések a földrajzi tájékozottságra, a fenntartható fejlődési célokra, és az ENSZ működésére vonatkoztak a személyes bemutatkozás, valamint a különféle skillek felderítése mellett.

A harmadik forduló során előre megadtak két feladatot: az egyik egy beszéd volt, amit a képzeletbeli ENSZ ülésen kellett a fiataloknak öt percben előadniuk, a másik feladatban pedig be kellett mutatniuk magunkat, miért lennének alkalmasak, és mire helyeznék a hangsúlyt, ha ők lennének a kiválasztottak. Ezután kreativitást felmérő feladatok, szituációs játékok, vitakészséget tesztelő próbák és általános tájékozottságot felmérő kérdések következtek.

A Bíráló Bizottság egyhangú többséggel Sparks Jasont szavazta meg győztesnek. Hallgatónk szeptemberig betanuló pozícióban lesz, kötelező gyakorlatot végez a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumában, emellett részt vesz a New York-i székülésen és egyéb konferenciákon. Sparks Jason szeptembertől veszi át hivatalosan is a mostani küldött helyét.

 

Forrás: www.aok.pte.hu 

Események

A hónap eseményei

2024 április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5